VOLVO OCEAN RACE 60-as (ex ASSA ABLOY 2) BÉRELHETŐ
A Bruce Farr tervei alapján, az 1997-1998-as Withbread földerülő versenyre épült 60 lábas versenyhajó eredetileg a „Chessie Racing” nevet viselte, később teljes értékű edzőhajójaként vett részt az ASSA ABLOY-es VOLVO OCEAN RACE kampányában. Komplett felújítását követően 2003-ban került a horvát tengerpart mellé, ahol zadari bázisáról kiindulva sikeresen részt vesz számos helyi és off-shore nemzetközi versenyen.
A BIG-ONE VOR-60-as készséggel áll a magyar vendégek rendelkezésére mint versenyen való részvétel, mint egyszerű charter vagy alkalom szerinti kipróbálás céljából. A BIG-ONE VOR 60-ast egyének és csoportok is tetszés szerint igénybe vehetik.
A BIG-ONE-VOR-60 „rendes” charterhajóként egy-, két- vagy több napos próbaút, vagy akár egyhetes túra keretében bérelhető. Ilyen módon alkalmas csapatépítő programok, céges adrenalin-rendezvények, élményhétvégék céljaira, hangsúlyozottan különleges élményhez juttatva a túra résztvevőit.
A hajó versenynaptárának függvényében bérbevehető regattákra, akár saját csapattal, akár a hajó saját csapatának tagjait is segítségül kérve. A Mediterran Yacht Charter kérésre magyarul beszélő tapasztalt vitorlázót biztosít a hajó kezelésének elsajátításához.
|
|
További kérdésekkel és testreszabott ajánlatért kérjük keresse meg irodánkat!
A hajó irányadó bérleti díjai:
Egynapos próbaút bérleti díja 2.000,- EUR
Kétnapos túra 3.800,- EUR
Három nap esetén 5.400,- EUR illetve valamennyi további nap 1.600,- EUR.
A bemutató-hajózás, az átkelési kabincharter és a versenyzés árai külön megállapodás tárgyát képezik.
2007. március 14-én a Mediterran Yacht Charter jóvoltából a sajtó képviselőinek is lehetősége nyílt kipróbálni a hajót, amelyről előzetes képek mellékelten találhatóak. A próbaút képei és videói folyamatosan frissülnek, valamint hamarosan jönnek a beszámolók!
A Videotunes.hu jóvoltából a próbaút valamennyi videója letölthető és megtekinthető: http://www.videotunes.hu/racingcharter/
Egyenként letölthető:
Video1: http://www.videotunes.hu/racingcharter/Volvo60HUN-hangosfilm.mpg
Video2: http://www.videotunes.hu/racingcharter/Volvo60HUN-1steps-music.mpg
Video3: http://www.videotunes.hu/racingcharter/Volvo60HUN-sailing-music.mpg
Ugyanez Youtbue-on:
Sajtószemle:
Beharangozó az aquamagazin.hu-n: http://www.aquamagazin.hu/?page=post&id=268&mcol=10
Beszámoló a sailing.hu online vitorlás magazinban: http://www.sailing.hu/cikkek/egyebek/piac/volt_egy_regi_alom_volvo_es_offshore/
Beszámoló a deluxe.hu online magazinban: http://www.deluxe.hu/cikk.php?article=3531&pat=16
Minden a VOLVO OCEAN RACE 2001-2002-es fordulójáról angolul: http://www.volvooceanrace.org/abouttherace/history/volvooceanrace01_02/
Minden a VOlVO OCEAN RACE 2001-2002-es fordulójáról, ahol a VOR-60-as típus szerepelt: http://vor2001.sailing.hu/
A hajó főbb technikai jellemzőit a csatolt bemutatóból ismerheti meg.
Ízelítő a 2001-2002-es Volvo Ocean Race világából:
VOR-60 Mediterran Yacht Charter BEMUTATÓ.pdf
Csatolt képek:
Kapcsolódó hírek
- Majdnem teljes a flotta az V. Spirit Kupán!
- V. Spirit Kupa - Kornati-szigetek
- Bemutatkozik Szerénke, a Candor flotta legújabb tagja
- Candor Charter Cup 2009
- Adriai és Balatoni kikötők 2009
- Így telt a behajózó túra..
- ACI kikötők árlista 2010
- Új hajónk: Lukrécia
- Mediterran Yacht Charter a Rádio Café 98.6-on
- Zadar - Sukosan árlista 2009





























